Mint egy bolti eladónak nekünk is szükséges az eladásokról statisztikákat készíteni, hogy megismerjük vásárlóink szokásait. Ebben segít nekünk a Shoprenter, ahol nemcsak az egyes eladott termékekről szerezhetünk információkat, hanem a vásárlással nem végződő megtekintésekről is, amelyekről kiderülhetnek számunkra olyan információk is, mikor egy termék nagyon népszerű, sok látogatót vonz, mégis kevesen vásárolják. Ebben az esetben célszerű az árat módosítanunk, hogy megvételre csábítsuk vevőinket.
Lássuk a Jelentések egyes részeinek bemutatását:
Bevétel és rendelésszám:
Ebben a menüpontban jelentést kapunk az értékesítésekről. A szűrőt beállítva megadhatjuk, hogy mely időszak eladásai érdekelnek minket, csoportosíthatunk Év/Hónap/Hét/Nap szerint, valamint arra is van lehetőségünk, hogy az egyes értékesítési állapotokra keressünk rá. Ezzel például olyan információkat kaphatunk, hogy mely napok a legnépszerűbbek a vásárlóink körében, és erre építkezhetünk, vagy megtudhatjuk, hogy mennyire volt sikeres egy-egy akciónk.
Megnézett termékek
Ebben a menüpontban jelentést találhatunk a megnézett termékeinkről. A Shoprenter konkrétan kiírja a megtekintések számát, és megadja hogy az egyes termékek megtekintése hány százalékot tett ki az összesből. Hasznos lehet a kevésbé népszerű, de számunkra fontos termékeket kitenni a Főoldalra a Top termékek vagy Kiemelt termékek közé, hogy vásárlóink látóterébe kerüljenek.
Értesítést kérők statisztikája
A statisztika a Beállítások> Rendelési beállítások > Kosár és Pénztár beállítások > Kosár fül alatt lévő "0 raktár esetén értesítés kérés engedélyezése" funkcióhoz tartozik.
Itt nyomon tudjuk követni, hogy mely termékekre kértek értesítést a látogatók, illetve kiknek lett kiküldve és kiknek nem. Az értesítés küldés minden nap automatikusan történik az alapján, hogy az adott termék mennyisége elérhet-e a webáruházban és ha igen, a rendszer küld egy üzenetet azokra az email címekre, amelyek korábban még nem kaptak. A statisztikában rászűrhetünk email címre, cikkszámra, terméknévre és hogy kiment vagy sem a levél. Lehetőségünk van törlésre is mellyel a kiküldött üzeneteket törölhetjük vagy pedig ha a vásárló nem szeretné az értesítést, manuálisan kiszedhetjük a listából.
A felugró ablak, a köszönőoldal és az automatikus email szöveget a Tartalom > Szövegek szerkesztése > Raktárkészlet értesítő pontjában lehetséges szerkeszteni.
Vásárolt termékek
Egyes termékeink sikerét itt mérhetjük a legjobban. Megnézhetjük, hogy az egyes termékekből hány darabot adtunk el, valamint ez mekkora bevételt hozott nekünk. Természetesen nem lehet elválasztani a jelentéseket egymástól, úgy derül ki számunkra a legtöbb információ, ha együtt kezeljük őket.
Fogyó készletek
Ezen az oldalon megtekinthetjük, azokat a termékeket melyek nem érik el a Készletcsökkenés figyelmeztetőnél megadott minimális értéket (Ezt az értéket a Beállítások > Termék beállítások > Működési beállítások menüpontban adhatjuk meg). A táblázatban szűrhetünk Terméknév, Gyártói cikkszám, Cikkszám és Raktárkészlet alapján, valamint kilistázhatjuk az Engedélyezett, Letiltott és Kifutott termékeket. Az itt szereplő termékeket a jobb felső sarokban lévő Export gomb segítségével kiexportálhatjuk .csv fájlformátumban.
Keresések
A modul alapvető funkciója, hogy minden webáruházban végrehajtott keresést (keresőkifejezést) eltárol, illetve rögzíti az egy adott kifejezésre történő keresések számát és azt, hogy az hány megjelenített találatot eredményezett.
Az erre vonatkozó statisztikák a webáruház adminisztrációs felületén belül a Jelentések > Keresések menüpontban találhatóak.
Ide kerülnek be a webáruház keresőjébe beírt kifejezések, melyeknél megjelenik a keresések száma, illetve az, hogy az adott keresés hány találatot eredményezett (a leírásokban való keresésekkel együtt).
Alternatív kifejezés: Az egyes keresőkifejezésekhez alternatív értéket is rendelhetünk. Ez azt jelenti, hogy ha egy kifejezés esetén nagy az elírás lehetősége, akkor biztosíthatjuk a helyes megjelenést. Például beállítható, hogy ha valaki "hary potter"-re keres (amely alapvetően 0 találatot eredményez) a rendszer úgy veszi, mintha "harry potter"-re keresett volna, így megjelennek a találatok. Tehát lefedhetünk minden elírt változatot, így biztosítva, hogy a felhasználók sikeres kereséseket hajtsanak végre. Ehhez szerkesztenünk kell a rossz keresési kifejezést, és az alternatív kifejezéshez be kell írnunk a helyes megfelelőjét.
Kuponok
Ebben a menüpontban tekinthetjük meg, hogy milyen hatékonysággal működnek a kuponjaink. Azaz hány rendelésben használták fel őket, illetve melyek voltak azok a rendelések, amelyeknél az adott kuponokat beváltották. A listázás gombra kattintva a rendszer átvisz minket a Rendelések menüpontba, ahol leszűrve fogjuk látni ezeket a rendeléseket.
Kívánságlista
Ennek a jelentésnek köszönhetően információt kapunk arról, hogy a látogatók melyik terméket vették fel a kívánságlistára. A sorrend mindig a legnépszerűbb termékkel kezdődik. Olyan további adatok is elérhetőek a jelentéssel kapcsolatban, hogy a Népszerűség oszlopban feltüntetett számra kattintva megtekinthetjük és kiexportálhatjuk, hogy kik azok a regisztrált vásárlók akik a kívánságlistájukra helyezték a terméket.
Adatkezelési hozzájárulás
A személyes adatok kezelése akkor és annyiban jogszerű, amennyiben az érintett hozzájárulását adta személyes adatainak egy vagy több konkrét célból történő kezeléséhez.
A Shoprenteres webáruházakba a legtöbb személyes adat regisztráció, vendég vásárlás, vásárlás és hírlevél feliratkozás során kerül be. Ezen csatornák mindegyikénél megfelelő tájékoztatást kell adni a felhasználó számára a személyes adatok kezelésének céljáról és mikéntjéről, és amennyiben a felhasználó a hozzájárulását adja az adatkezeléshez, azt a nyilvántartásunkban rögzíteni kell.
A regisztráció, vendég vásárlás, vásárlás és hírlevél feliratkozás során adott hozzájárulásokat a Jelentéseken belül tudjuk nyomon követni. Itt nem csak az adott, hanem a visszavont hozzájárulásokat is látjuk.
Admin tevékenységek naplója
Ha egyszerre több felhasználó kezeli a rendszert, akkor hasznos lehet, ha vissza tudjuk nézni, hogy ki mit változtatott. Erre szolgál az Admin tevékenységek naplója, amiben minden lépésről információt kaphatunk.
Fontos, hogy itt csak a manuális módosítások fognak megjelenni. Ha Importtal módosítunk adatokat, akkor a változtatásokat külön nem rögzíti a termékekhez a rendszer. Az import fájlt azonban vissza tudjuk keresni, és az alapján tudjuk ellenőrizni, hogy milyen adatok szerepeltek benne.
Ha API-n keresztül módosítunk adatot, az ebben a menüpontban nem fog megjelenni.